Hírek
A 2020-as évben az eddiginél kétszer több kolumbiai hallgató vehet részt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban
Külügyminiszteri megbízatása utolsó napján, 2019. november 12-én Carlos Holmes Trujillo aláírta Endreffy Lóránd nagykövettel azt az oktatási együttműködési programot módosító megállapodást, amelynek értelmében a 2020-as évben az eddiginél kétszer több, azaz 40 kolumbiai hallgató számára nyílik hely a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban.
Magyar felsőoktatási delegáció részvétele a bogotái CAEI konferencián
Tizenhárom magyarországi felsőoktatási intézmény nemzetköziesedéssel foglalkozó szakértőiből, valamint a Tempus Közalapítvány és a Magyar Rektori Konferencia képviselőiből álló delegáció érkezett Bogotába 2019. október 20-án, hogy részt vegyenek az idén hatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Oktatás Amerikai Kongresszusán (CAEI).
Hátrányos helyzetű fiatal kolumbiai sportolók látogatása a nagykövetségen
Budapestre indulásuk napján nagykövetségünkre látogatott az a kilenc kolumbiai fiatal, akik a Magyarország és Kolumbia külügyminisztériumai között 2017 októberében aláírt kulturális és sportdiplomáciai együttműködés keretében hazánkban tölthetnek két hetet.
Nagy sikerű koncertet adott a Romengo együttes Bogotában
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a Romengo együttes és Lakatos Mónika voltak a magyarországi vendégei az idei bogotái Jazz al Parque fesztiválnak, amelynek három napján 37 ezren vettek részt. A zenekar 2019. szeptember 13-án adott nagy sikerű koncertet a Bronx Distrito Creativo-ban
A Romengo és Lakatos Mónika a bogotai Jazz al Parque Fesztiválon
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően idén a Romengo és Lakatos Mónika lesz a magyar vendége a bogotái Jazz al Parque Fesztiválnak. A zenekar 2019. szeptember 13-án, 16:30-kor ad koncertet Bogotában a fesztivál keretén belül, a Bronx Distrito Creativo-ban (Cra. 15 Bis #9a-2 a). A koncertre a belépés ingyenes.