(Kép forrása: TKA)

Tizenhárom magyarországi felsőoktatási intézmény nemzetköziesedéssel foglalkozó szakértőiből, valamint a Tempus Közalapítvány és a Magyar Rektori Konferencia képviselőiből álló delegáció érkezett Bogotába 2019. október 20-án, hogy részt vegyenek az idén hatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Oktatás Amerikai Kongresszusán (CAEI). A kongresszus előadásai, szemináriumai és kerekasztal-beszélgetési ezúttal a tudás és az innnováció szerepét járták körül társadalmaink fejlődésében, de a hivatalos program alatt egy látványos magyar stand népszerűsítette hazánk felsőoktatását, amely kiváló keretet adott az intézményközi kapcsolatok bővítéséhez. Minden egyetem és főiskola képviselője potenciális együttműködési lehetőségekkel és új partnerekkel tért haza. A kongresszushoz kapcsolódóan 2019. október 22-én a Tempus Közalapítvány szervezésében regionális diplomataképzésre került sor nagykövetségünkön, amelyen hat, Dél-Amerikában szolgálatot teljesítő és oktatásüggyel foglalkozó diplomata vehetett részt, hogy a magyarországi intézmények képviselőivel a nemzetköziesedés lehetőségeit és nehézségeit megvitassák.