A kulturális és tudománydiplomáciai feladatok ellátásáról szóló 241/2016. (VIII.16.) Korm. rendelet alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (továbbiakban KKM) pályázatot hirdet a 2019 nyarán megrendezésre kerülő

 

BALASSI NYÁRI EGYETEMEN való részvételre.

Az ösztöndíj célja: a résztvevők magyarnyelv-tudásának és Magyarországgal kapcsolatos ismereteinek fejlesztése, valamint elmélyítése és megerősítése. A négyhetes magyarországi tanulmányokra a KKM-ben kerül sor, a KKM Oktatási és Rekreációs Kft. (a továbbiakban: KKMOR Kft.) felnőttképzési intézmény közreműködésével.

A Balassi Nyári Egyetemen való részvételre pályázatot nyújthat be

  • a 18. életévét betöltött, magyar származású, a Kárpát-medencén kívüli nyugati diaszpórában élő, külföldi állampolgárságú személy, valamint
  • a 18. életévét betöltött, nem magyar származású, külföldi állampolgárságú személy.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az aktív közösségi munka, valamint a magyar kultúrával kapcsolatos tevékenység.

 

A képzés leírása:

Négyhetes tanulmányaik során a 80 magyar nyelvórán kívül 40 óra hungarológiai előadáson/terepmunkán is részt vehetnek a hallgatók. A tantermen kívüli programok során (kirándulás, múzeumlátogatás stb.) saját tapasztalatokat, élményeket szerezhetnek Magyarország kultúrájával kapcsolatban. A program írásbeli és szóbeli vizsgával zárul.

 

Nyertes pályázat esetén az oktatáson való részvétel kötelező, ennek indokolatlan elmulasztása, valamint az ösztöndíjszerződésben és/vagy a képzési szerződésben foglaltak, továbbá a 1016 Budapest, Somlói út 51. szám alatti kollégium Házirendjének megszegése esetén a képzésre és kollégiumi elhelyezésre való jogosultság azonnal megszűnik.

 

A képzés időtartama 4 hét (2019. július 22. – 2019. augusztus 16.)

 

Az ösztöndíj tartalma:

  • képzési díj,
  • a tananyag költségei,
  • kollégiumi elhelyezés (3-ágyas szobákban),
  • napi 3 étkezés,
  • 30-napos tömegközlekedési bérlet,
  • a délutáni programokon való ingyenes részvétel,
  • a kiránduláson való ingyenes részvétel.

Az ösztöndíj nem fedezi az alábbi költségeket, azok a pályázót terhelik:

  • az utazás költségei (Magyarországra és haza),
  • szükség esetén a vízum beszerzése az illetékes magyar külképviseleten,
  • egészségbiztosítási díj (a résztvevőt terheli a tanulmányai alatt felmerülő összes egészségügyi szolgáltatás díja, biztosításáról önmagának kell gondoskodnia),
  • költőpénz, egyéni kiadások, stb.

 

A meghirdetett ösztöndíjas keretszám: 60 fő

A pályázat elektronikus beküldési határideje: 2019. április 3., 24.00 (UTC+1)

A pályázatokról szóló döntést az KKM képviselőiből álló Értékelő Bizottság hozza meg. A döntés minden pályázóra nézve kötelező.

A KKM a határidő után beérkezett, illetve formailag hibás, hiányos, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott pályázatokat nem veszi figyelembe.

A pályázatokról szóló döntés meghozatalának határideje: 2019. április 30. A KKM a döntést követően 7 munkanapon belül írásban, elektronikus úton értesítést küld a pályázat eredményéről. Az ösztöndíjat nyert pályázónak ezután szintén írásban, elektronikus úton nyilatkoznia kell, hogy elfogadja-e az ösztöndíjat.

 

A pályázat menete:

 

A pályázati felhívás az alábbi honlapon található:

https://balassischolarship.kormany.hu/balassi-nyari-egyetem-2019

 

1. A pályázati adatlap és kérdőív kitöltése

A https://balassischolarship.kormany.hu/balassi-nyari-egyetem-2019

oldalon töltse le a pályázati adatlapot, valamint a kérdőívet tartalmazó táblázatot (Excel dokumentum).

FIGYELEM! A pályázati adatlap és a kérdőív két külön munkafüzet lapon (fülön) található. Mindkettőt töltse ki elektronikusan (csak számítógéppel)!

 

2. A pályázathoz csatolandó mellékletek és igazolások elkészítése, beszerzése

A pályázathoz szükséges mellékletek és igazolások a következők:

  • önéletrajz (Word dokumentum);
  • kb. 200 szavas fogalmazás a magyarországi tanulmányok céljáról és a megszerzendő ismeretek otthoni hasznosításáról (Word dokumentum);
  • útlevélmásolat (.pdf formátum);
  • előnyt jelent, de nem kötelező egy társadalmi szervezet – cserkészet, iskola, alapítvány, egyház stb. – vagy elismert személyiség ajánlása (.pdf formátum).

 

3. A pályázati adatlap kinyomtatása, aláírása, szkennelése

Nyomtassa ki az elektronikusan kitöltött pályázati adatlapot, írja alá kék színű tollal és színesben szkennelje be!

FIGYELEM! A kérdőívet nem kell kinyomtatni, aláírni és szkennelni.

 

4. A pályázati dokumentumok elektronikus beküldése a apply-balassi@mfa.gov.hu e-mail címre

Az alábbi pályázati dokumentumokat kell beküldeni:

  • elektronikusan kitöltött pályázati adatlap és kérdőív (Excel dokumentum),
  • aláírt, beszkennelt pályázati adatlap (.pdf dokumentum),
  • önéletrajz (Word dokumentum);
  • kb. 200 szavas fogalmazás a magyarországi tanulmányok céljáról és a megszerzendő ismeretek otthoni hasznosításáról (Word dokumentum);
  • útlevélmásolat (.pdf formátum);
  • előnyt jelent, de nem kötelező egy társadalmi szervezet – cserkészet, iskola, alapítvány, egyház stb. – vagy elismert személyiség ajánlása (.pdf formátum).

CSAK ELEKTRONIKUSAN ELKÜLDÖTT PÁLYÁZATOKAT FOGADUNK EL!

 

A jelentkezéssel kapcsolatos további tájékoztatást a KKM Képzési Főosztályán, Szalánczi Krisztina oktatási referensnél, az alábbi elérhetőségeken kaphat:

személyesen: H-1016 Budapest, Somlói út 51., 242. szoba

telefonon:  +36-1-550-2303

e-mailen: balassisummeruni@mfa.gov.hu

Egyéb információ a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi–ösztöndíjak honlapján: https://balassischolarship.kormany.hu/palyazat-balassi-nyari-egyetem

 

 

 

F I G Y E L E M !

Az ügyféltájékoztatás és az ösztöndíjpályázatok benyújtásának e-mail címe nem azonos!

Ügyféltájékoztatás csak a balassisummeruni@mfa.gov.hu címen zajlik, a apply-balassi@mfa.gov.hu címre csak az ösztöndíjpályázatokat fogadjuk.