A Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően a Romengo együttes és Lakatos Mónika voltak a magyarországi vendégei az idei bogotái Jazz al Parque fesztiválnak, amelynek három napján 37 ezren vettek részt. A zenekar 2019. szeptember 13-án adott nagy sikerű koncertet a Bronx Distrito Creativo-ban.

 

A Jazz al Parque fesztivál Kolumbia egyik legjelentősebb kulturális eseménye, amelyet a Bogotái Önkormányzati Kulturális Intézet (IDARTES) szervez 24 éve, és amely híres nemzetközi jazz zenészek részvételével nyújt háromnapos ingyenes zenei élményt a város zenekedvelő lakosságának. A Fesztivált országos szintű médiamegjelenés kísérte, a legnagyobb televíziócsatornák számoltak be a három nap eseményeiről. A Romengo és Lakatos Mónika többek között az El Dorado rádióban adott közel egyórás interjút a magyarországi cigányzenei kultúráról és az együttes eddigi pályafutásáról és nyilatkozott az egyik legnagyobb kereskedelmi televíziónak, a Caracol TV-nek.

 

Kolumbia egyik vezető napilapja, az El Espectador a következőképpen számolt be a koncertről: „Amikor a Magyarországról érkezett Romengo és Mónika Lakatos megjelent a színpadon, mindenkit megfertőztek a cigány ritmusok magával ragadó hangjával. Meglepő újdonságként hatott az olyan egyszerű hangszerek használata, mint a fakanál és a kanna, amelyekkel elsőrangú zenei színvonalat értek el nemcsak a zeneileg képzettek és a fanatikus jazzrajongók körében.”

 

A bogotái jazz fesztiválon kívül, 2019. szeptember 14 – én, a zenekar egy helyi jazz klubban is adott egy ingyenes koncertet teltház előtt.

 

Sajtómegjelenések a Romengo és Lakatos Mónika fellépéséről:

https://www.elespectador.com/entretenimiento/musica/asi-jazz-al-parque-2019-se-tomo-el-bronx-articulo-881143

https://www.elespectador.com/entretenimiento/musica/jazz-al-parque-2019-llego-la-milla-del-bronx-distrito-creativo-articulo-881030

https://www.elespectador.com/entretenimiento/musica/jeannette-riveros-la-mona-la-cabeza-de-jazz-al-parque-2019-articulo-881134

https://noticias.caracoltv.com/entretenimiento/show-caracol/el-bronx-de-bogota-se-delita-con-el-inicio-de-jazz-al-parque

https://www.utadeo.edu.co/es/noticia/emisora/oyeme-utadeo/7451/jazz-al-parque

https://cartelurbano.com/eventos/agenda/jazz-al-parque-2019-programacion

https://www.shock.co/musica/jazz-al-parque-2019-este-es-el-cartel-del-festival-ie2561

https://canaltrece.com.co/noticias/jazz-al-parque-2019-fechas-artistas/

https://culturarecreacionydeporte.gov.co/es/bogota-ciudad-de-la-musica/los-martires-santa-fe-usaquen/eventos/comienza-jazz-al-parque

https://www.rockombia.com/noticias/cartel-oficial-jazz-al-parque-2019.html

https://confidencialcolombia.com/placeres/comienza-la-edicion-numero-24-del-festival-jazz-al-parque-bogota/2019/09/10/

https://www.radionica.rocks/artes/jazz-al-parque-2019

https://www.revistadc.com/musica/conciertos/24-anos-de-jazz-al-parque

http://www.radiosantafe.com/2019/09/10/por-primera-vez-jazz-al-parque-en-la-milla-del-bronx/

https://www.radionacional.co/noticias/actualidad/festivales-colombia-jazz-parque-septiembre

https://www.revistaenfoque.com.co/cultura/por-primera-vez-jazz-al-parque-en-la-milla-del-bronx-distrito-creativo

http://www.zonabogotadc.com/2019/09/especial-programacion-festival-jazz-al-parque-2019-bogota-colombia-no24.html

http://www.elanden.co/por-primera-vez-jazz-al-parque-en-la-milla-del-bronx-distrito-creativo/

https://www.semana.com/cultura/articulo/agenda-cultural-de-septiembre-un-mes-cargado-de-musica-artes-plasticas-y-cine/629862